Szerbusztok!
Köszöntelek a blogomon, melyet újonnan hoztam létre. Ez még egy titkos dolog, de hamarosan be lesztek avatva a titokba, hogy ki kapta a másik főszerepet, Saba-n kívül!
Itt a nulladik fejezet, mivel nem akartam prológust. Jó olvasást!
___________________________________________________
Nulladik fejezet
A kígyómarás
Hátra löktem széles karimájú kalapomat, és a gyönyörűségtől szinte megborzongtam. Végre eljutottam ide és itt lovagolok egy mesés lovon, egy musztángon, Nelsonon, egy a hegyekkel szabdalt sivatagi tájban. Körülöttem Texas végtelennek tűnő homokdűnéi tündököltek a kora estéli napfényben. Már nyolc éve, hogy ide költöztünk és azóta még egyetlen felhőt se láttam. Itt nem esik az eső, nincs sötétség. Habár néha van egy-egy vihar, de azok nem javítanak a szárazságon, hanem rontanak rajta, elpusztítják a termést, hiszen orbitális nagyok szoktak lenni, mert olyan, hogy hónapokig nem esik egy csepp eső sem.
- Hé, Ashlyn! - kiáltottam az elöl haladó húgomnak. - Hát nem gyönyörű?
Ashlyn visszafordult a nyergében és rám meredt. Láttam, hogy karcsú, vékony testében minden idegszál megfeszül, szemében pedig félelem csillog. - Tudod, hogy gyűlölöm a magas helyeket - kiáltott vissza nekem. - Nézd csak, hová kell még felmennünk!
Előttünk az ösvény keskeny párkánnyá változott a szurdok falán. Felettünk egy vörös szikla meredezett függőlegesen a kiszáradt vízmosásba.
Wild-kanyon! Már maga név is varázslatos volt számomra. Valahol lent, ahol régen vadlovak és szarvasmarhák legelésztek, ott volt a szüleink kicsiny, spanyol lovakból álló ménese. Azon a farmon élünk, melyet még a nagyszüleink hagytak szüleinkre és ránk. Mióta eltávoztak az élők közül, s békésen néznek minket a mennyből, azóta veszünk aktívan részt húgommal, Ashlynnel a farmon lévő munkákba. Farmon temérdek szarvasmarha található, melyeket minden reggel ki kell engedni legelni. Természetesen megosztjuk magunk közt a munkát. Anyánk elhagyott minket, mikor én öt éves voltam. Ettől fogva édesapámra rengeteg munka zúdult, s innentől kezdve határoztam el, hogy mindenben segítem, amiben tudom.
Ashlyn, az igazán vékony cowboy, Shane és én azért kapaszkodtunk fel ide, hogy megkeressük és visszavezessük a hiányzó lovakat a Telihold nevezetű farmra, ezen a júniusi délutánon.
- Nem lesz semmi baj, Ashlyn - nyugtattam meg. - Bízzál Shane-ben!
A cowboy ment elöl a fekete kutyájával, Tate-tel a sarkában. Azután következett Ashlyn, végül pedig én zártam a sort. Kezemben könnyedén tartottam Nelson szárát, hiszen tudtam, lovam ügyes és biztos léptű.
Shane lova, Diablo észre vett egy kígyót. Pontosan az ösvény közepén, egy lapos sziklán feküdt feltekeredve. Diablo horkantott egyet, majd megpróbált visszahátrálni a keskeny párkányon. Apróbb kődarabok záporoztak lefelé a szikla peremén, erre a hirtelen mozdulatra.
- Mi történt? - szólt fekete lovához, s előrehajolt westernnyergében. - Itt nem állhatsz meg.
Diablo mögött Ashlyn lova, a fehér pofájú, gesztenye barna Loki hirtelen megtorpant. Ash rögtön megragadta a nyeregkápát, nehogy a mély szakadékba zuhanjon. - Mi az? - kérdezte aggódva az előtte tehetetlenkedő cowboy-tól.
- Maradj csendben - szólt rá Shane. - A sziklán egy csörgőkígyó fekszik. Ha zajt csapunk, megijeszthetjük. Az én okos, Diablóm nem lépett rá a kígyóra. Megrémiszthette volna a többi lovat, és akkor mindannyian lezuhanunk a szakadékba.
- Egy kígyó! - csillant fel Ashlyn szeme, mikor maga elé képzelte, ahogy e gyönyörű teremtménnyel elmennek a vásárra, és ott fuvolázik neki, a kígyó pedig a magasba ágaskodva táncol. És most megláttam a kígyót, mely pont Diablóval szemben feküdt a vöröses sziklán. Fakó barna színével vált le a szikláról, a hátán fehérrel határolt halvány rombuszminták látszottak. Egyenesen ki nem állhatom a kígyókat. Csúszkálnak a földön a testükkel, mely tiszta nyál és pikkely. Undorító. Nem tudom hogy lehet, ilyen állatot szeretni. Vannak olyan elvetemült emberek, akik házi állatnak veszik és egy akváriumba tartják. Az akvárium jó ötlet, az összeset oda zárnám.
- Tartsd fenn a fejed! - utasította Shane a lovát. - Ne szagolgasd ezt a fickót, mert a végén beleharap az orrodba, akkor pedig véged.
Előrébb hajoltam Ashlyn mellé és Shane-hez fordultam: - Itt nincs annyi hely, hogy vissza tudjunk fordulni a lovakkal. Meg kell várnunk, amíg a kígyó elmozdul.
Shane helyeslően bólintott, majd kinyitotta nyeregtáskáját és elővett egy palack vizet, majd egy szuszra elfogyasztotta a fél üveg tartalmát. Válla fölött hátra szólt Ashlynhez: - Kérsz vizet?
- Az jól esne - válaszoltam és elvettem a kezéből a palack vizet. - Kösz!
Ashlyn hátrapillantott rám, mire rá kacsintottam. - Élvezed mi? - vigyorodott el Ash és elvette a vizet a kezemből, melyet nemrégen oda tartott neki Shane.
- El se hiszed, hogy mennyire - nevettem el magam, mire Ashlyn rám locsolta a vize. Sikítva hátrébb léptettem Nelsont.
- Csitt! - figyelmeztetett Shane hátra fordulva. - És Tate - szólt le a német juhászkutyájára -, eszedbe ne jusson elkapni a kígyót!
Tate szűkölt, majd leheveredett Diablo hasa alá, az orrát befúrta két mancsa közé, és a kígyót bámulta.
Úgy tűnt már legalább egy órája várunk a tűző napon és a csend iszonyatosan nyomasztóan hatott. Csak a madarakat lehetett hallani, a nyereg bőre csikordult meg néha és a legyek döngicséltek a lovak körül.
Végül Tate belefáradt, hogy mozdulatlanul feküdjön Diablo hasa alatt és hangosan felvonyított.
- Csönd, te ostoba kutya! - kiáltott rá Shane.
A kígyó kitekeredett, felemelte vastag, háromszög alakú fejét. A farka megmerevedett. Most már láttam rajta a fekete-fehér sávokat és a gyöngyszemekhez hasonló pikkelyeket.
Tate ismét ugatott. Mire a csörgőkígyó felemelkedett. Láttam a szemét, középen a függőleges sávú pupillával. Ashlyn óvatosan kinyújtotta a kezét és felemelt egy letört száraz fenyőágat.
- Mit csinálsz? - kérdeztem riadtan.
- Megpróbálom megbökdösni ezzel a bottal - felelte Ashlyn. - Ne mozduljatok!
Ahogy lecsúszott Loki hátáról, a kígyó vedlésre kész pikkelyei úgy zörrentek meg a csendes, száraz levegőben, mint mikor az ember egy forró serpenyőben sonkát süt ki.
Ashlyn óvatosan megbökte a kígyót. A farka olyan gyorsan mozgott, hogy a pikkelyek egészen összemosódtak. A fejét mereven tartotta, hogy bármikor lecsaphasson az áldozatára.
- Fogd szorosan Nelsont - suttogta Shane. - Nehogy megijedjen.
Görcsösen szorítottam Nelson szárát és Asht figyeltem, ahogyan a kígyót bökdösi. - Nyugi, öregfiú! - motyogtam a ló fülébe.
Ebben a percben Tate úgy döntött átveszi az irányítást. A német juhászkutya vadul ugatva kivágódott Diablo hasa alól és Ashlyn előtt ugrált.
Ashlyn előrevetette magát, a botot egyetlen gyors mozdulattal a kígyó alá csúsztatta és arrébb lökte. Az állat vadul tekergőzött Ash lábai között. Majd a következő pillanatban eltűnt a sziklák között, pont mikor Ashlyn ordítva a lábszárához kapott.
- Ashlyn! - ugrottam le Nelsonról és mellé térdeltem. - Jól vagy?
- Nem... nem hinném - válaszolta elcsukló hangon, szemében könny gyűlt. - Azt hiszem, megmart.
- Hol mart meg? - nézett Shane ijedten Ashlynre és napbarnított arca egészen belesápadt az aggodalomba.
- A lábamon, a csizmám fölött - hebegte. Annyira meg volt rémülve, hogy alig tudott megszólalni. Hát még én! Utáltam a kígyókat és ezek után, hogy álljak hozzájuk? Egy pert fogok indítani, hogy vigyék el innen ezeket az állatokat egy nagy akváriumba.
- Ashlyn... - mély levegőt vettem. - Tartsd a lábad mozdulatlanul, amennyire csak tudod. Le kell ereszkednünk erről a szirtről. - hátra toltam kalapomat és letöröltem a homlokomról az izzadságot. - Shane! Tedd fel Lokira, hogy tovább tudjunk menni!
Shane arca már teljesen fehér volt. Piros kendőjébe törölte homlokát és élesen beszívta a levegőt. - Nem hinném, hogy jó ötlet Lokira tenni. Teljesen meg van rémülve. - intett a fejével Loki felé, kinek a szeme fehérje kilátszott a rémülettől, s fehér orrlyukaiból idegesen fújta a levegőt.
- Rendben. Akkor hogy megyünk tovább? - kérdeztem csípőre tett kézzel. - Itt maradunk míg meg nem nyugszik a ló? Addig Ash lehet rosszabbul lesz...
- Nem, nem. Felültetem magam elé, Diablo nyergébe. Te pedig megfogod Loki szárát és levezeted ameddig le nem érünk erről a szirtről! - hajolt le Ashlynhez, majd a karjába vette. Tate vadul ugatott és a gazdájára ugrált. Éles csaholását visszhangozta a kanyon meredeken magasodó fala. - Nem hallgatsz el? - kiáltott rá Shane. - Már így is elég bajt okoztál! - Ezzel arrébb lökte a kutyát a lábával, és felültette Ashlyn-t a nyergébe. - Sajnálom hogy Tate ekkora bajt csinált!
- Sem-...semmi baj - nyöszörögte Ash, miközben próbálta nyitva tartani a szemét. - Nem az ő hibája volt.
- Csak el ne aludj itt nekem. Meglátod rendbe jössz - bizonygatta remegő, fátyolos hangon a fiú. - Hallasz engem, Ash? Minden rendben lesz.
Felugrott Ashlyn mögé, majd csettintett a nyelvével, s tovább haladtak. Megvártam míg elmennek mellettem és vissza indultam Nelsonhoz. Loki mellett elhaladva láttam, hogy még rémült, ezért megálltam.
- Hé, nagyfiú! - nyújtottam felé a kezem, mire hátracsapta füleit. - Nyugalom, minden rendben van!
Közelebb léptem a lóhoz, miközben halk, nyugtató szavakat suttogtam. Fülét érdeklődően hegyezni kezdte, mire felbátorodtam és felé nyújtottam a kezem. Megszaglálta a tenyerem, ami csiklandozta, és erre muszáj volt felkuncognom. Megpaskoltam barna, puha szőrét, s a lóhoz álltam: - Menj Ashlyn és Shane után!
Csodálkozva néztem, ahogy Loki elindul utánuk, mintha értette volna azt amit neki mondtam. Teljesen elbambultam, gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy valami meleg és puha egyben hozzá ér a bal vállamhoz. Ijedtemben megfordultam és Nelsont találtam mögöttem. Mosolyogva megsimogattam hókás kobakját és felhuppantam a nyeregbe, majd kettőt csettintettem a nyelvemmel. - Na gyerünk Nelson, mutasd meg mit tudsz!
2012.06.13. Texas állam
Meghallottam Shane kiáltását. - Van egy kis árnyék előttünk! Alkalmas hely, hogy megálljunk.